Shuttle tatting

2012.10.12 15:07

      Mint megtudtam, a tatting egyszerűen kézimunkát jelent, ami ez esetben csipkekészítést takar. Ezen a néven kétféle technikát tartanak számon. Az első, a megszokott horgolótűs csipkekészítés, ami gondolom sokak által ismert. A másik pedig egy érdekes kis eszköz, egy csomózó "hajó" segítségével történik. (A kis eszköz az alakjáról kapta ezt a becenevet.) Ezért ezt a technikát hajócsipke készítésnek hívják.

     Nos, én nem vagyok szakértő, sőt meglehetősen messze állok ettől a titulustól, de azért némi segítséget tudok nyújtani annak, akit ez foglalkoztat. Találtam ugyanis magyar nyelvű leírást, és olyan kézimunka boltot is, ahol a szükséges eszköz beszerezhető. Ez persze egyenlőre messze áll a teljességtől, de mivel felkeltette az érdeklődésemet a technika, az esetleg kíváncsiak számára további információkat fogok felkutatni.

    Remélhetőleg, idővel legalább annyira fogom érteni és ismerni, mint a gyöngyfűzést. A címek pedig, amiket ajánlok, a következők: https://qtp.hu/hajocsipke/eredete-eszkozok.php  , https://varrogepcentrum.hu/akcio/clover/all/all/ar_asc/9 .

   Sok sikert a tanuláshoz!

Tünde